Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
3.77 MB
2026-07-02 17:51:07
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
13
32
Kanizsa 2026. július 1. 13. szám

Cím: Kanizsa
Alcím: Lokálpatrióta Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879


Beköszöntött a nyár, véget ért a tanév, és elérkezett a pihenés ideje. Mi is egy kis szabadságra vonulunk, hogy feltöltődve
térjünk vissza. Addig is kívánunk mindenkinek napsütéses, élményekkel teli nyári napokat! Vigyázzon mindenki magára,
egymásra, és térjen mindenki haza egészségben és biztonságban!
ÉRDEKES EMBEREK 125.
NAGYKANIZSA ÉS
TÉRSÉGÉNEK LAPJA
XXXVIII. ÉVFOLYAM
13. SZÁM
2026. JÚLIUS 1.
VIRÁGOS NAGYKANIZSA
további részletek a 8-9. oldalon
Következő számunk 2026. augusztus 26-án jelenik meg.
Űrhajós, pszichológus és biokémikus is szeretett volna lenni
gyerekkorában, sőt a buddhista főiskola gondolatával is
eljátszott. Legutóbb a Tánckarnevál – Dancing with Nagykanizsa
verseny zsűrijében láthattuk Borsos Krisztinát, a
világszinten is ismert Hidrofilt Kft. ügyvezető igazgatóját
és tulajdonosát.
A városnak a megszokott rend
szerint kell felkészülnie és önmagát
adnia; külön elismerést
jelent, ha emellett valamilyen
újdonsággal is elő tud állni. A
zsűri július közepén érkezik.
11. oldal
PIHENÉS, UTAZÁS ÉS ÚJ ÉLMÉNYEK
KÖVETKEZŐ SZÁMUNK
2026. AUGUSZTUS 26-ÁN JELENIK MEG
IMPRESSZUM:
KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Tar Mihály • MEGJELENIK KÉTHETENTE
Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. • Felelős kiadó: Tar Mihály ügyvezető • Tördelés: Molnár Dóra
Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050 • Reklám-marketing: Fülöp Réka 20/297-96-57
Terjesztési információ: 93/787-050 • Megjelenik: 8.000 példányban • ISSN 0865-3879.
2 KANIZSA ÚJSÁG AKTUÁLIS
Lassan-lassan minden halandónak
lesz némi elképzelése arról,
milyen lehet a pokolban a túlvilági
lét. A napokon át tartó, sőt még az
éjszakákon is elviselhetetlen forróság
kemény próbatétel elé állítja a
mérsékelt égöv lakóit. Valódi megpróbáltatás
ez.
A szabadban dolgozók irigykedve
nézik a légkondicionált
helyiségekben dolgozókat, ám
az építkezések nem állhatnak le.
A munkáltatók ilyenkor igyekeznek
olyan feltételeket teremteni,
amelyek elviselhetőbbé teszik a
szabadtéri munkát. Sokan, akik a
forró aszfalt mellett dolgoznak útépítésen,
a negyvenfokos hőségre
még jó néhány fokot „rápakolnak”.
Ahogy egy egyszerű földi halandó
számára egy vendéglő konyhája
is szinte kibírhatatlan meleget jelent.
A minap egy balatoni étterem
konyháján hatvan fokot mértünk.
Kemény napok ezek mindenkinek.
Ahol csak lehet, csökkentik a
szabadban töltött munka idejét,
elsősorban a déli és a kora délutáni
órákban. Tikkasztó a hőség a szántóföldeken
is, ahol javában zajlik
az aratás. A nagygazdák persze
légkondicionált kombájnban és
traktorkabinban enyhíthetik a körülményeket,
de sok helyen még
ma is régi gépekkel dolgoznak.
Még emlékszem a régi időkből
az ilyenkor szokásos híradós termelési
beszámolókra, amikor a stábok
sorra járták a legforróbb munkahelyeket.
Ilyenkor mindig elhangzott,
hogy a dolgozók rengeteg vízzel
próbálják átvészelni a hőség napjait.
Tényleg, a víz! Egyre több helyen
kénytelenek a szolgáltatók korlátozásokat
bevezetni. Zala északi
részén ideiglenes vízhiány alakult
ki, majd jöttek a Budapest környéki
és a nyugat-nógrádi települések.
Sokan dolgoznak azon, hogy ahol
még van víz, ott maradjon elegendő
a hőség napjaira.
Miért írtam minderről? Pusztán
azért, hogy sokunk nevében megköszönjem
azoknak a munkáját,
akik ebben a hőségben emberfeletti
erőfeszítéssel dolgoznak
– legyenek útépítők vagy éppen
csőtöréseket elhárító vízműves
szakemberek.
Köszönjük!
Tar Mihály
BEFŰTÖTTEK SZÜNET ÉS SZABADSÁG Óhatatlanul megérkezett az iskolai nyári szünet. A „Ki vigyáz a gyerekekre?” című logisztikai
játék nehézségeiről korábbi számunkban már írtam néhány szösszenetet, így most inkább a
végrehajtás kerül célkeresztbe. Kicsit, de inkább nagyon ránk rúgta az ajtót a nyár. Negyven fok
körüli hőmérséklet, szabadságolások, vakáció.
Megdöbbentő leírni is, hogy
már másfél évtized telt el azóta,
hogy e sorok szerzőjeként, a vízimentők
szóvivőjeként próbáltam
az emberek figyelmét arra irányítani:
nem elég elmenni nyaralni,
onnan haza is kell tudni jönni.
Ezt annak idején számtalanszor
elmondtam. Ahogy azt is, hogy
felhevült testtel senki ne menjen
a vízbe, és teli hassal vagy
alkoholos állapotban se kezdjen
fürdőzésbe az, aki a nyaralásból
a saját lábán szeretne hazatérni.
Örök érvényű figyelmeztetések
ezek, amelyeket ma is érdemes
szem előtt tartani. A szabadság
idején ugyanis sokan amolyan
terminátornak képzelik magukat,
akinek nem eshet baja. Aztán jön
a kellemetlen felismerés, hogy ez
koránt sincs így. Rengeteg történetet
lehetne mesélni a vízzel és
a fürdőzéssel kapcsolatban, de
ezekbe most nem kezdek bele,
már csak azért sem, mert nemcsak
a vízben, hanem a szárazföldön
is számtalan veszély leselkedik
a nyaralókra.
Egy időben a vízimentők a
csúszdás vízibiciklit egyszerűen
csak „halálosztónak” nevezték,
mert sokan kerültek miatta
bajba. Néhány éve ennek megérkezett
a szárazföldi változata
is, elektromos rollernek hívják.
Mivel a használatára vonatkozó
szabályozás még mindig hiányos,
gyakorlatilag bárki, bárhol
és bármikor használhatja. Gyerekek
közlekednek vele mindenféle
védőfelszerelés nélkül, nem
ritkán ketten-hárman egyszerre.
Megdöbbentő felvételeket látni
olyan vakmerő vezetőkről, akik
többsávos utakon, az autók között,
50–60 kilométeres óránkénti
sebességgel száguldanak.
A legnagyobb gond persze a
gyerekekkel van, akiknek sok
esetben fogalmuk sincs a közlekedési
szabályokról. Gyakran úgy
hajtanak ki az autók elé, hogy
csak a sofőr reflexe és lélekjelenléte
menti meg őket az elütéstől.
Ráadásul ezekkel az eszközökkel
olyan súlyos sérülések is bekövetkeznek,
amelyek korábban ritkán
fordultak elő a 14 év alatti korosztályban.
A gyermektraumatológusok
szakmai társasága ezért is
javasolta, hogy 16 éves kor alatt
senki ne vezethessen elektromos
rollert, és a használatához legyen
szükség jogosítványra.
Persze itt jön a szülők, a család
felelőssége. Az ő dolguk lenne
felkészíteni a gyerekeket arra,
hogy mire figyeljenek, amikor
kilépnek a házból. Mire ügyeljenek,
amikor kerékpárra vagy
éppen elektromos rollerre ülnek.
Mivel ezek az eszközök alig nyújtanak
védelmet, érdemes minél
hamarabb megtanulni, hogy az
autók mindig erősebbek, és a
kis kerekű jármű pillanatok alatt
megakadhat egy csatornafedélben
is. Ami ezután történhet, azt
nem részletezem, mindenki el
tudja képzelni.
De ne csak a rolleresekkel
foglalkozzunk! A szürkületben,
pláne este, világítás nélkül, sötét
ruhában hazafelé tekerő kerékpárosok
is jelentősen csökkentik a
hazaérkezés esélyét azzal, hogy
szinte láthatatlanná teszik magukat.
Hülye játék ez, és ezt nehéz
lenne szebben megfogalmazni.
Pár száz forintért már egészen jó
első és hátsó lámpát lehet vásárolni,
nem ezen kellene spórolni.
Ez már nemcsak a gyerekekre vonatkozik,
és azt már fel sem merem
hozni, hogy azt a bizonyos
láthatósági mellényt sem ártana
felvenni. Lehet, hogy sokan nem
tudják, de ha a mellény reklámszatyorban,
a kerékpár csomagtartójára
kötözve utazik, akkor
semmit sem ér.
Mindezek után egy nagy kanyarral
csak azt szeretném megírni,
hogy a szünet a Kanizsa Újságot
is eléri. Ez esetünkben annyit
jelent, hogy a nyár végéig már
nem jelenünk meg. Bízva abban,
hogy augusztus utolsó hetében
ismét együtt lehetünk, kívánok
minden olvasónknak kellemes,
de mindenekelőtt biztonságos
nyaralást és pihenést!
TAR Mihály
illusztráció
KÖZGYŰLÉS 2026.07.01. 3
Ingatlanértékesítés, okos zebra kialakítása és az elhagyott járművek elszállításának kérdése is a képviselőtestület elé került legutóbb
Nagykanizsán. A közgyűlés soros ülésének döntéseiről Horváth Jácint polgármester tartott tájékoztatást.
járművek elszállítása várhatóan
legkorábban 2026 szeptemberétől
kezdődhet meg. A módosítás
célja a rendezettebb városkép,
a közlekedésbiztonság javítása
és a lakossági panaszok csökkentése.
Elfogadta a közgyűlés a
településrendezési terv módosítását
is, amely több városrészt és
fejlesztési területet érint. Döntés
született az önkormányzati bérlakások
díjainak felülvizsgálatáról
is. A szociális alapon bérbe adott
lakások lakbére változatlan marad,
ugyanakkor a költségelvű
és piaci alapú lakbérek 5%-kal
emelkednek. A módosítás célja,
hogy hozzájáruljon a bérlakásállomány
fenntartásához és fejlesztéséhez,
ugyanakkor a költségelvű
bérlakások díja az emelést
követően is alacsonyabb marad
a többi megyei jogú városban
alkalmazott lakbéreknél. Jelentős
szervezeti változásról is döntés
született: 2026. szeptember
1-jétől a jelenleg a Polgármesteri
Hivatal részeként működő Városrendészet
önálló költségvetési
szervként folytatja munkáját. Az
elmúlt időszakban a szervezet
több fejlesztésen ment keresztül,
többek között elektromos szolgálati
járműveket, testkamerákat
és új kommunikációs eszközöket
kapott, valamint
kibővített szolgálati
rendben látja el
feladatait. Az önálló
működés várhatóan
gyorsabb és hatékonyabb
ügyintézést
tesz lehetővé.
Számos rendelet a képviselők
elé került a nyári szünet előtti
utolsó soros ülésen, így döntés
született a 2026. évi költségvetés
módosításáról is. Az önkormányzat
ingatlanértékesítésből közel
400 millió forint többletforráshoz
jutott, amelynek felhasználásáról
a közgyűlés határozott. A rendelkezésre
álló összeg legnagyobb
részét a Tripammer Gyula utca
felújítására fordítja a város, emellett
forrást biztosítanak a helyi
közösségi közlekedés működéséhez
szükséges hiány pótlására.
Módosította a közgyűlés a fizető
parkolók használatáról szóló önkormányzati
rendeletet is, amely
egyértelműbb szabályokat állapít
meg az elektromos járművek
töltőhelyeinek használatára,
biztosítva azok rendeltetésszerű
igénybevételét. A közterületek
rendjének javítása érdekében a
közgyűlés elfogadta a közterületen
tárolt üzemképtelen, roncs
vagy elhagyott járművek kezelésére
vonatkozó szabályozás módosítását
is. Az új rendelkezések
pontos eljárásrendet határoznak
meg az ilyen járművek elszállítására
és tárolására, valamint kijelölték
azt a telephelyet is, ahová
a Városrendészet a jövőben az
elszállított járműveket szállítja. A
DÖNTÉSEK A KÖZGYŰLÉSEN
A közlekedésbiztonság
növelése
érdekében a közgyűlés
támogatta
egy új „Okos zebra”
gyalogosvédelmi
rendszer kialakítására
benyújtandó
pályázatot is. A fejlesztés
a Teleki utca
38. szám előtti, autóbusz-megálló
közelében található gyalogátkelőhelyet
érintené. A beruházás
teljes költsége bruttó 4,86 millió
forint, amelynek felét a Generali
a Biztonságért Alapítvány biztosíthatja
támogatásként, míg
az önkormányzat legfeljebb 3
millió forintos önerőt vállalna.
Nagykanizsán jelenleg már több
helyszínen működik hasonló
rendszer, amely a tapasztalatok
szerint hatékonyan járul hozzá a
gyalogosok biztonságának növeléséhez.
A közgyűlés döntött a
„Kanizsa Múzsája” című új köztéri
alkotás végleges helyszínéről is.
A város díszpolgára, Szakacsits
Szabolcs által felajánlott bronzszobor
az Ady Endre utcában
(Sétáló utcában), a posta és a
Vasember-ház között kap helyet.
A döntést megelőzően megtörténtek
a szükséges szakmai és
helyszíni egyeztetések, valamint
az illetékes szakmai bizottság is
támogatta a kijelölt helyszínt. A
tervek szerint a szobor 2026 augusztusában
készül el és kerül
végleges helyére. Hosszú távon
biztosítottá válik a Tuxera Aquaprofit
Nagykanizsai Sakk Klub működése
is, miután az önkormányzat
15 éves határozott időre bérbe
adja a részére az Ady utca 1. szám
alatti önkormányzati ingatlanban
található helyiségcsoportot.
A döntés célja, hogy a sakk klub
megfelelő körülmények között
folytathassa sport- és közösségi
tevékenységét, tovább erősítve
Nagykanizsa jó hírnevét a hazai
és nemzetközi sakkéletben. Zárt
ülésen döntöttek a képviselők,
hogy az önkormányzat több, jelenleg
kihasználatlan ingatlan és
fejlesztési terület értékesítésére
nyílt versenytárgyalást ír ki. Az
értékesítésre kijelölt ingatlanok
között szerepel az Inkubátorház
mögötti ingatlan, a Bajcsán, a Törökvári
út 94. szám alatt található
egykori óvoda épülete és területe,
a Nagykanizsa, Zrínyi utca 40–42.
szám alatti ingatlanok, valamint
a volt Tungsram gyár északi részén
található, összesen mintegy
12 hektáros fejlesztési terület,
amely hat, egyenként 1–3 hektár
nagyságú ingatlanból áll. Az önkormányzat
célja, hogy a jelenleg
kihasználatlan ingatlanok és területek
új befektetők bevonásával
hasznosuljanak, elősegítve ezzel
a város fejlődését és gazdasági
lehetőségeinek bővítését.
KOS (03.21-04.20): Álljon a tükör elé, és győződjön meg róla, hogy valóban szüksége van-e a fogyókúrázásra. Ha nem tudja egyértelműen eldönteni, akkor
mindenképpen kérje ki a barátai véleményét.
4 KANIZSA ÚJSÁG EZ TÖRTÉNT
AKT
A térség közös történelmi és
kulturális értékeire építve turisztikai
együttműködést kíván
megvalósítani Nagykanizsa és
a horvát Kalinovac település.
Mindez egy nyertes Interreg pályázatnak
köszönhetően valósul
meg, amelynek nyitókonferenciáját
tartották a Medgyaszay Házban.
Az Együtt a bogrács körül
című projekt célja egy új, határon
átnyúló turisztikai desztináció kialakítása
és fejlesztése Kalinovac
és Nagykanizsa együttműködésében.
A pályázat a térség történelmi
múltjára épül, különös
tekintettel az Oszmán Birodalom
időszakára, amely mindkét terület
kulturális örökségében fontos
SZENT IVÁN-ÉJI VIGASSÁGOK
Szent Iván-éji programra várta
a lakosságot a Medgyaszay Ház
előtti kőszínpadon a Kanizsai
Kulturális Központ. Az esten
táncház, koncert és lézershow is
szerepelt, de a nyári napfordulóhoz
kapcsolódó hagyományok
is megelevenedtek a rendezvényen.
A többéves hagyományra
visszatekintő rendezvény a JuciHunor
Duó koncertjével vette
kezdetét. A Németh Juci és G.
Szabó Hunor alkotta formáció
koncertjén saját dalaik mellett
PETÍCIÓ
Petíciót indított a Nagykanizsa
és a környékbeli települések mellett
található lőtér bezárásának érdekében
a Hegylakók Tisza sziget
csoport alapítója Kardos Krisztián.
A homokkomáromi lakos a kérvényét
a lakosság és a vadállomány
nyugalmának megőrzése érdekében
indította el. A lőtér több
településsel, például Hosszúvölggyel,
Korpavárral, Újudvarral és
Homokkomárommal is határos.
szerepet játszik. Nagykanizsa pályázati
részében a Thúry György
Múzeum tetőszerkezetének
felújítása is szerepel. A beruházás
megvalósításával lehetőség
nyílik az egykori kanizsai vár történetének
és emlékeinek méltó
bemutatására. Továbbá Nagykanizsán
a török kút replikájának
felújítására kerül sor, amely kút
ivókútként funkcionál a jövőben.
A projektpartner Kalinovac egy
1300 fős település Kapronca-Kőrös
megyében. A településen
található valamikori kapitányságot,
most múzeumként működő
épületet fogják a projekt részeként
felújítani, de megvalósítanak
egy nemzetközi pálinka-,
pálinkakészítmény- és ecetkiállítást
is. A projekt részeként a
múzeumok korszerű technikai és
informatikai eszközökkel gazdagodnak,
amelyek lehetővé teszik
interaktív, élményalapú kiállítások
létrehozását. A programban
háromnyelvű szakácskönyv készül,
vándorkiállítás valósul meg,
valamint közös gyermektábort is
szerveznek a részt vevő települések
számára. A pályázat egyes
elemei már 2026-ban megvalósulnak,
míg a projekt teljes befejezése
2028 márciusára várható.
a múlt meghatározó slágerei is
felcsendültek, amelyeket egyedi
hangzásvilággal és változatos
hangszereléssel értelmeztek
újra. A programban egy látványos
led-show is szerepelt, majd
a nyári napfordulóhoz kapcsolódva
tűzrituálé is helyet kapott
a programban. A hagyomány
szerint aki körbe táncolja a tüzet,
örökké fiatal marad. A hiedelem
részeként a résztvevők kívánságaikat
is a tűzbe dobhatták, bízva
azok beteljesülésében.
BIKA (04.21-05.21): Annyinak tartják az embert, amennyit megmutat magából. Éppen ezért ne szerénykedjen, mutassa meg bátran, hogy miben tehetséges.
Legyen szó akár sütés-főzésről, vagy éppen motorozásról.
EZ TÖRTÉNT 2026.07.01. 5
FŐHAJTÁS A KITELEPÍTÉS
ÁLDOZATAI ELŐTT
A kommunista diktatúra idején
számos nagykanizsait elszállítottak
marhavagonokban
a hortobágyi kényszermunkatáborokba.
Nemrég főhajtással és
koszorúzással emlékeztek meg
az 1950-es évekbeli kitelepítések
károsultjaira a vasútállomáson
található emléktáblánál.
1950 és 1952 között mintegy
10 ezer, osztályidegennek bélyegzett
embert telepítettek ki a
Hortobágyra, ahol dolgoztatták
őket. A kitelepítések károsultjainak
alig egy órájuk volt arra,
hogy hátra hagyják otthonukat,
addigi életüket. Városunkból 50
családot, mintegy 300 embert
telepítettek ki. A helyi vasútállomáson
2005 óta emléktábla
őrzi a magyar történelem sötét
emlékét. Horváth Jácint polgármester
beszédében kiemelte,
csaknem nyolc évtizeddel
ezelőtt családok szakadtak szét
a bevagonírozások és kitelepítések
miatt jóvátehetetlen kárt
okozva a magyar embereknek.
A megemlékezés koszorúk elhelyezésével
zárult a mementónál,
ahol a résztvevők csendben rótták
le tiszteletüket, és közösen
hajtottak fejet az áldozatok emléke
előtt.
ÚTLEZÁRÁS ÉS BUSZTERELÉS –
ÁTALAKUL A KÖZLEKEDÉS
Burkolatfelújítási munkálatok
kezdődtek a Sugár út egy
szakaszán. A Rákóczi utca és
Vörösmarty utca közötti részt
ezért teljesen lezárták a forgalom
elől. A munkálatok miatt
több autóbusz útvonala is módosul.
Az önkormányzat 193
millió forintos uniós támogatást
nyert egy pályázaton, de
minisztériumi döntést követően
a beruházói jogok átkerültek a
Magyar Közút Zrt-hez. A kivitelezési
munkákat az Euroaszfalt
Kft. végzi. A Sugár úton már
tavaly történt fejlesztés, akkor
az ivóvízhálózat gerincvezetékének
korszerűsítése zajlott. A
munkálatok a tervek szerint augusztus
végére fejeződnek be.
A felújítás alatt kérik a lakosság
türelmét és megértését.
IKREK (05.22-06.21): Ha jókedvűen fog hozzá a mindennapi tennivalóihoz, még a szerencse is ön mellé áll. Új ismerőse olyannyira felpezsdíti az érzelmi életét,
hogy legszívesebben csak táncolna örömében.
6 KANIZSA ÚJSÁG NYÁR
REKORDMELEGBEN IS BIZTONSÁGOSAN: így strandoljunk helyesen
Az idei nyár első komoly hőhulláma rekordokat döntött, ezért sokan a vízparton keresnek enyhülést. A strandolás azonban nem
attól biztonságos, hogy „valahol be lehet menni a vízbe”, hanem attól, hogy előre átgondoljuk, hol fürdünk, kire figyelünk, és
mit teszünk baj esetén.
Nagykanizsa strandján, az
otthoni medencéknél, a Balatonnál
és Gyékényes környékén is
ugyanaz az alapelv: a víz nem veszélytelen
terep, pár másodperc
figyelmetlenség is elég lehet a
bajhoz. A kánikula önmagában
is megterheli a szervezetet. A hatóságok
harmadfokú hőségriasztást
rendeltek el, a HungaroMet
pedig új napi melegrekordokról
számolt be. Ilyenkor a strandolásra
nem a déli órák a legalkalmasabbak:
11 és 16 óra között a tűző
napot érdemes kerülni, árnyékot
keresni, rendszeresen vizet inni,
és nem megvárni, amíg jelentkezik
a szomjúság. Az alkohol, a sok
koffein és a cukros üdítők nem jó
folyadékpótlók, mert növelhetik
a kiszáradás kockázatát. Világos,
szellős ruha, napszemüveg, sapka,
magas faktorszámú fényvédő
és ivóvíz legyen alapfelszerelés.
Nagykanizsán és környékén sokan
épített strandot választanak,
ami hőségben ésszerű döntés. A
Kanizsa Uszoda és Strandfürdő
strandrésze gyermek- és strandmedencével
működik, vagyis szabályozott,
ellenőrizhető körülményeket
biztosít, ami nem jelenti
azt, hogy a szülő hátradőlhet. A
medence mellett is ugyanúgy figyelni
kell a gyerekekre, különösen
a kicsikre és azokra, akik még
nem vízbiztosak. A vízimentők
figyelmeztetése szerint a fulladáshoz
nem kell mély víz: sekély
vízben, sőt otthoni pancsolóban
is történhet baj, ha a gyermek
megcsúszik, elesik, megijed,
vagy arccal a vízbe fordul.
Az otthoni medencék is figyelmet
érdemelnek. A pár centis
víz sem ártalmatlan, ha egy kisgyerek
felügyelet nélkül marad
mellette. A vízzel töltött medence
legyen a gyermek számára
elérhetetlen, a pancsolás pedig
ne legyen háttérzaj, miközben a
felnőtt telefonál vagy bemegy a
házba. A karúszó és az úszógumi
nem életmentő eszköz: lecsúszhat,
leereszthet, hamis biztonságérzetet
adhat. A mentőmellény
n a g y o b b
biztonságot
jelent, de
nem váltja
ki a felnőtt
jelenlétét.
A Balatonhoz
indulóknál
a kijelölt
strand választása
a
legbiztonságosabb. A kijelölt fürdőhelyeken
láthatóak a határok,
ellenőrzött a vízminőség, van
fürdőhelyi rend, és több helyen
vízimentő is szolgálatban van.
A természetes víz nem uszoda:
lehet hínár, egyenetlen meder,
gödör, hullámzás, szél, rossz látási
viszony, és egy jól úszó gyerek
is megijedhet, ha hirtelen nem
érzi a talajt. Felhevült testtel nem
szabad a vízbe ugrani. Előbb fokozatosan
hűtsük le magunkat:
arc, kar, mellkas, tarkó, és csak
utána menjünk beljebb.
A balatoni strandolásnál a viharjelzést
is komolyan kell venni.
Elsőfokú viharjelzésnél nem
szabad a parttól 500 méternél
távolabb fürdeni, másodfokú jelzésnél
tilos a fürdés. Felfújható
matraccal, gumicsónakkal vagy
vízibiciklivel sem szabad úgy elsodródni,
mintha ezek biztonsági
eszközök lennének. Ha a szél
elvisz egy matracot vagy labdát,
nem az a helyes reakció, hogy
valaki utánaúszik. Az eszköz pótolható,
az emberélet nem.
Gyékényesen különösen fontos
a józan döntés. A tó sokakat
vonz, és fizikailag több ponton is
csábító lehet bemenni a vízbe, de
ez nem jelenti azt, hogy minden
partszakasz biztonságos vagy
fürdésre kijelölt. Aki ott strandolna,
válassza a kijelölt, ellenőrzött
fürdőhelyet, és ne a félreeső, bizonytalan
partszakaszokat. A sza-
Fotó: VMSZ Média
bályos fürdésnél is figyelni kell a
kihelyezett tájékoztató táblákra,
a tiltó jelzésekre, a vízmélységre
és arra, hogy természetes vízben
a meder kiszámíthatatlanabb,
mint egy épített medencében.
A legfontosabb szabály egyszerű:
gyereket vízben és víz mellett
nem őrzünk fél szemmel. Aki
gyerekkel megy strandra, legyen
mellette, ne csak a közelben. Ne
ugorjunk ismeretlen vízbe, ne
menjünk mély vízbe bizonytalan
úszástudással, ne fürödjünk
alkohol fogyasztása után, és
rosszullét esetén azonnal menjünk
árnyékba, kérjünk segítséget.
A Balatonnál baj esetén a
+36 30 383 8383 telefonszámon
elérhető a vízimentők mentésirányítási
központja, valamint
a 112 is használható. A biztonságos
strandolás nem a tiltásokról
szól, hanem arról, hogy mindenki
hazaérjen a nap végén.
MOLNÁR Dóra
RÁK (06.22-07.22): Ebben a kánikulai forróságban ne legyen túlságosan kritikus önmagával szemben. Higgadjon le, engedje el magát, és koncentráljon a következő
hétre, akkor talán elviselhetőbb lesz az időjárás.
AKTUÁLIS 2026.07.01. 7
A Móra Kiadó és az Azolo program játékos olvasókihívásra invitál kisiskolásokat
a 2026. június 15-től 2026. szeptember 1-ig tartó időszakban. A
kihívás célja, hogy a gyerekeket játékosan segítsék a minőségi szövegértés
kialakításában, az értő olvasás fejlesztésében és abban, hogy megszeressék
az olvasást – mindezt a https://www.azolo.hu oldalon egy online
játék keretei között, ahol az általuk olvasott könyvek tartalmára vonatkozó
rövid kérdéssor megválaszolásával adhatnak számot szövegértésükről. Az
Azolo oldal sok száz olyan könyvhöz tartalmaz játékos kérdéssort, melyet
a gyerekek olvashattak vagy hallhattak szüleik felolvasásában. Elsősorban
általános iskolai 2–4. osztályos diákok egyéni jelentkezését várják. Jelentkezni
az azolo@nagykar.hu címre küldött levéllel lehet 2026. július 15-
ig. A jelentkezést rövid időn belül visszaigazolják a szervezők, és elküldik a
játék menetére vonatkozó technikai információkat.
A játékban résztvevő könyvek:
1. Janikovszky Éva: Ha én felnőtt volnék
2. Bodor Attila: A fiú, aki egy cseppet sem adta fel
3. Holdas Hanna iskolás lesz
4. Lackfi János: Domboninneni mesék
5. Balázs Ágnes: Lufi és Szamóca
6. Lázár Ervin: A fázóművész
7. Miklya Luzsányi Mónika: Zűrös Zénó
8. Michael Ende, Wieland Freund: Rosszcsont Rodrigó és
Filkó, a fegyverhordozója
9. Vig Balázs: Három bajusz gazdát keres
10. Pálfy Julianna: Egy kölyökkutya naplója
SEMMELWEIS-NAP NAGYKANIZSÁN: A
MINDENNAPOK HŐSEIT KÖSZÖNTÖTTÉK
Az Egészségügyi Alapellátási Intézmény Semmelweis Ignác születésének
208. évfordulóját ünnepelte a Honvéd Kaszinóban. A magyar
egészségügy jeles napja alkalmat ad arra, hogy tisztelettel emlékezzenek
a nagy elődök munkásságára, valamint elismerjék a mindennapok
hőseinek elkötelezett szakmai tevékenységét. Az Egészségügyi
Alapellátási Intézményhez huszonegy felnőtt háziorvosi körzet, tíz
házi gyermekorvosi körzet, kilenc vegyes fogorvosi körzet, két ifjúságorvosi
rendelő, a fogszabályozási szakellátás, az Anyatejgyűjtő Állomás,
valamint kilenc iskolavédőnői szolgálat tartozik. Az ágazat egyik
legsúlyosabb problémája a humánerőforrás-hiány. Nagykanizsán jelenleg
hat praxis működik helyettesítéssel, és a közeljövőben további
fogorvosi praxisok megüresedése várható. Bár a terület működését
számos kihívás és nehézség kíséri, fontos, hogy legyen alkalom a közös
ünneplésre és a szakmai sikerek elismerésére.
Díjazottak:
Róka Andrea fogorvos
Keszlerné Flinger Sarolta gyermek-háziorvosi asszisztens
Király Ilona felnőtt háziorvosi asszisztens
Gaál Emőke fogászati asszisztens
Horváthné Domján Ildikó iskolavédőnő
Elismerésben részesültek, de nem voltak jelen az ünnepségen:
Busznyák László felnőtt háziorvos
Barna Gyöngyi gyermek-háziorvos.
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Zala Vármegyei Területi
Szervezete elismerése: Kardos Beáta védőnő
Nyugdíjba vonulása alkalmából köszöntötték Pallagh Ferenc fogorvost.
ÉRDEKES EMBEREK, ÉRDEKES TÖRTÉNETEK 125.
OROSZLÁN (07.23-08.23): Romantikus hangulatba keveredhet a hétvégén. Egy új személy megjelenésével sikeresen kiheverheti a régi csalódását. Nyitva lesz ön előtt
egy új kapu, csak át kell lépnie rajta.
8 KANIZSA ÚJSÁG ÉRDEKES
Űrhajós, pszichológus és biokémikus is szeretett volna lenni
gyerekkorában, sőt a buddhista főiskola gondolatával is eljátszott.
Legutóbb a Tánckarnevál – Dancing with Nagykanizsa
verseny zsűrijében láthattuk Borsos Krisztinát, a világszinten
is ismert Hidrofilt Kft. ügyvezető igazgatóját és tulajdonosát.
ÉDESAPJA NYOMDOKAIN JÁRVA
Édesapja hatására végül a vegyészetnél
kötött ki. Vegyészként
végzett a Winkler Lajos–Zsigmondy
Vilmos Szakközépiskolában,
majd vegyészmérnökként a veszprémi,
a mai Pannon Egyetemen,
ahonnét egyenes út vezetett a
Hidrofilt Kft.-hez, amelyet jelenleg
Papócsi György tulajdonostársával
közösen irányítanak.
Egyre drágább kincsnek számít
a víz, amelynek hatékony tisztításában
több területen is élen jár a
magyar vállalat, a Hidrofilt Vízkezelést
Tervező és Kivitelező Kft.
Beszélgetésünkben Borsos Krisztina
a garázsból indult és egyre
magasabb szintekre jutó, Európában,
Ázsiában, Afrikában és Amerikában
is jelen lévő cég fejlődését
vázolta fel dióhéjban. Iskolás évei
alatt gyakorlatilag végigkísérte
a vállalat kezdeti időszakát és a
munkák akkori alakulását egészen
onnan, amikor a kis, 11 fős csapat
elindult, és immár 36 éve folytatja
tevékenységét az ivóvízkezelés, a
technológiai vízkezelés és az ipari
szennyvízkezelés területén.
Továbblépés és mérföldkövek
A Hidrofilt alapítói a kezdetekben
a Hidroplasztik, illetve az
Április 4. Gépgyár néven ismert
üzemben dolgoztak, ott alapozták
meg szakmai ismereteiket. A
kezdeti időszakban számos nehézséggel
kellett szembenézniük:
finanszírozási gondok jelentkeztek,
és sok külföldi versenytárssal
kellett megmérkőzniük. Több alkatrészt
nem lehetett beszerezni,
ezért saját maguk gyártották le
például a golyóscsapokat a berendezésekhez.
Az első gyártmányok
ioncserés technológiák voltak, ám
éppen ebben az időszakban kezdett
elterjedni a membrántechnológia.
Az elsők között voltak, akik
ezt a technológiát Magyarországon
is alkalmazták és gyártották,
amely mára a fő termékcsoportjukká
vált. Az export már a kezdetektől
fontos szerepet kapott: bár
egy termék külföldi értékesítése
mindig nehezebb, mint a hazai piacon,
a cég már az első években is
szállított külföldre. Konténeres vízkezelő
berendezéseket juttattak el
Jordániába és Oroszországba is.
Azóta már több mint 35 országban
rendelkeznek referenciákkal.
A következő mérföldkő a nagyipari
cégek beszállítójává válás
volt. A 90-es években a magyar
termékeket nem tartották olyan jó
minőségűnek, mint a Nyugat-Európában
gyártottakat, így nem
volt könnyű meggyőzni a vevőket
arról, hogy a magyar technológia
is lehet innovatív és kiváló minőségű.
A General Electric gyárait
már abban az időben kötelezték
a hulladékvizeik megtisztítására
és hasznosítására. Ez komoly szakmai
kihívást jelentett, és a Hidrofilt
kollégái egy több lépcsős technológiát
fejlesztettek ki, amely – bár
a GE-gyárak közül sok időközben
bezárt – Veresegyházán a mai
napig működik, sőt folyamatosan
bővítik a kapacitását. Ezeknek az
ipari hulladékvíz-visszaforgató
rendszereknek a fejlesztése már
akkor elkezdődött, de az igazi reneszánszuk
a klímaváltozással köszönthet
be. Újabb mérföldkőként
a nagytisztaságú vízkezelési technológiákkal
a hazai gyógyszergyárakba
is sikerült beszállítóvá válniuk,
ezekben a napokban pedig
Szlovéniában, a Sandoz gyárban
adnak át éppen egy rendszert. A
legjelentősebb referenciájuk kétségtelenül
a paksi atomerőmű
vízkezelő rendszere, amelynek segítségével
számos lengyel erőműbe
is eljutott a magyar vízkezelési
technológia. Jelenleg a Paks II.
vízkezelő rendszerét tervezik a kollégák.
Az erőművi sikerek nyomán
hét évvel ezelőtt alapították meg
lengyel partnerekkel közösen a
gliwicei székhelyű testvércéget.
Azóta Lengyelországban is több
mint 20 mérnökkel dolgoznak,
és az erőművek mellett vegyipari
TALÁN MAJD A GYERMEKEI IS KÖVETIK
SZŰZ (08.24-09.23): Ha súlyos titok nyomja a lelkét, ne rágódjon rajta tovább, hanem szabaduljon meg tőle minél előbb. Ebben a forróságban az embert úgysem
érdeklik a nagy dolgok, borítson fátylat az egészre.
ÉRDEKES 2026.07.01. 9
üzemekben és más ipari szegmensekben
is bemutathatták
saját fejlesztésű technológiáikat.
A legnagyobb projektjük Egyiptomban
valósul meg, ahol egy
zöldmezős beruházás keretében
épülő olajfinomító számára készítik
a tiszta vizet a Nílusból, illetve
a szennyvizet tisztítás után visszaforgatják,
így környezetbarát módon
semmilyen hulladékvíz nem
hagyja el az üzemet. A projekt
keretében több mint 110 darab
40”-os konténerben szállították
ki a berendezéseket. Az egyiptomi
partnerrel további projekteket
is előkészítenek, remélve, hogy
Észak-Afrikában is további lehetőségek
nyílnak majd.
A Hidrofilt Csoport mintegy 200
főt foglalkoztat Magyarországon,
a cégvezető reményei szerint ez
a létszám a jövőben tovább bővül.
Folyamatosak a felvételek,
jelenleg is keresnek szerelőket és
angolul jól beszélő mérnököket.
Kollégáik tudásának naprakészen
tartása és fejlesztése kiemelt fontosságú
számukra, ezért a héten
egy napos mesterségesintelligencia-
oktatáson is részt vesznek.
– Igyekszünk a lehető legcsaládiasabb
légkört megteremteni a
cégen belül. Ez annál is könnyebb,
mert a lokációból adódóan sok
családi kapcsolat szövi át a céget.
Férj–feleség, apa–fia, testvérek
dolgoznak együtt a cégnél, sőt
van olyan családunk is – mondja
Borsos Krisztina –, ahol a nagypapa
is itt dolgozott, most pedig az
apuka és a fia is nálunk dolgozik.
Ez erősíti a cég iránti lojalitást és
nagy belső erőt ad a
csapatnak.
Hobbiról, gyerekekről
és megint a vízről,
de másképpen
A tánc mindig is
sokat segített abban,
hogy női oldalát erősítse
ebben a kissé
férfias munkakörben.
Próbálkozott hastánccal,
salsával, most
az Eraklin Táncklub
szenior csoportjába
jár a párjával. A tánc
mellett mindig vonzották
a keleti kultúrák,
ami most a jóga
gyakorlásában ölt testet.
Mindkét tevékenység segíti a
fizikai és lelki egyensúly megtartását.
Nagyon ritkán – mert erre
a hobbira valóban kevés ideje jut
– ecsetet ragad, és portrékat fest.
A búvárkodás gyermekkori álma
volt, de egyben félt is tőle. Két éve
azonban egy nyaralás alkalmával
összegyűjtötte a bátorságát,
és jelentkezett egy tanfolyamra,
mégpedig a legszerencsésebb
helyen, Egyiptomban, a Vörös-tengernél.
Marsa Alam mellett a tenger
fantasztikus élővilága teljesen
magával ragadta. Azóta többször
visszatértek a párjával, és a lánya
is megtanult merülni. Idén reméli,
hogy a fia is velük tart majd.
– A gyerekek éreznek vonzalmat
a vegyész- pálya, a víz iránt?
– A lányom 22 éves és a Budapesti
Corvinus Egyetemen tanul
pénzügy, számvitel szakon. A
szakdolgozatát a Hidrofilt Csoport
árazási stratégiájából írja. A fiam
első éves a Budapesti Műegyetemen,
villamosmérnöknek tanul.
Mindkét gyermekünk elkezdett
érdeklődni a membrán technológia
iránt is, aminek szülőként az
édesapjukkal együtt örülünk és
igyekszünk segíteni őket, hogy el
tudják sajátítani ezt az ismeretet.
Védelemre szorul a kék arany
Pillanatnyilag az aranynak még
magasabb az ára, mint a víznek,
de vannak olyan országok, ahol
már megtapasztalták, hogy a
vízre néha nagyobb szükség
van. Az éghajlatváltozás egyre
inkább megmutatja, hogy sokkal
nagyobb megbecsüléssel kell
bánnunk a vízzel, mint ahogy ezt
eddig tettük. A víz hiánya nagyon
erősen befolyásolhatja egy ország
működését: az iparosodást, a lakosság
eloszlását, sőt akár még
konfliktusok forrása is lehet. Azt
szoktuk mondani, hogy bármilyen
rossz minőségű vízből is tudunk
tiszta vizet előállítani, de amikor
nincs víz, azon mi sem tudunk
segíteni. Magyarországról sokáig
azt lehetett olvasni, hogy vízben
gazdag ország, mégis egyre
gyakrabban találkozunk a hírekben
vízkorlátozással és átmeneti
vízhiánnyal. Az idei évben is volt
olyan projektünk, ahol el kellett
halasztani az ipari beruházást és
másik helyszínre áttervezni, mert
az a tó, amely a vizet biztosította
volna a cég működéséhez, kiszáradt.
Az ivóvízkutaknál is csökken
a vízszint, és a vizek minősége is
változik. A mikroszennyezők, növényvédő
szerek, rovarölő szerek
és gyógyszermaradványok egyre
nagyobb mennyiségben jelennek
meg a szennyvízben, néha már az
ivóvízbázisokban is felbukkannak.
Kutatás-fejlesztés
A Hidrofilt Csoportnál az innováció
rendkívül fontos a versenyképesség
megőrzéséhez,
ezért több területen is folyamatos
kutatás-fejlesztés zajlik. Mérnök
kollégáik olyan eljárásokat
és technológiákat fejlesztenek,
amelyek segítségével az ipari
hulladékvizeket, illetve a szürke
vizeket – vagyis a biológiailag már
megtisztított kommunális szen�-
nyvizet – újra fel lehet használni
ipari célokra, például hűtővízként,
kazántápvízként, vagy akár természetes
tavaink vízutánpótlására
is. Vizsgálják ennek lehetőségét
például a Velencei-tó esetében is.
A másik K+F terület arra irányul,
hogyan lehet egészséges ivóvizet
biztosítani az embereknek és más
élőlényeknek. Az öntözővíz-kezelés,
az itatóvizek tisztítása mellett
ide tartozik a fürdővizek, uszodák
és gyógyvizek kezelése is.
Olyan eljárásokkal kísérleteznek,
amelyek képesek a gyógyvizeket
megtisztítani a mikrobáktól úgy,
hogy közben az értékes, gyógyhatást
adó összetevők nem sérülnek.
Szintén fontos fejlesztési
terület a nagy tisztaságú víz energiahatékony
előállítása a modern
iparágak számára. Az innovációs
munka komplexitását mutatja,
hogy nemcsak új technológiákat
tesztelnek, hanem a tervezési és
gyártási folyamatokat is fejlesztik
a mesterséges intelligencia bevonásával.
Ez létfontosságú, hiszen
erős versenyhelyzetben dolgoznak:
egyrészt az ázsiai cégek nyomása
miatt, amelyek egyre jobb
minőséget kínálnak alacsony
áron, másrészt a nyugati vállalatok
is egyre inkább Kelet-Európára
fókuszálnak új projektek
megszerzése érdekében. A cél,
hogy olyan egyedi technológiákat
fejlesszenek, amelyek valódi
hozzáadott értéket jelentenek a
megrendelők számára.
A cég fejlődése során hatalmas
ívet bejárt vezető bevallja, gyakran
hazaviszi a munkát és a vele
járó stresszt, ami nem mindig
könnyű. Szerencsére édesapja
tanácsaira a mai napig számíthat.
Azt is elárulja, hogy vezetői döntésekben
párjától, Kárpáti Zoltántól
is sokat tanul: mivel teljesen
különböző területeken dolgoznak
vezetőként, más szemszögből
látják a helyzeteket, ami segíti a
döntéshozatalt. Így jobban megértik
egymást akkor is, amikor
a másiknak nehezebb időszaka
van, és kölcsönösen támogatják
egymást.
– Gyermekeim édesapja, dr.
Lakner Gábor is oszlopos tagja a
cég vezetőségének. Hálás vagyok
érte, hogy a válásunk után is meg
tudtuk őrizni a jó kapcsolatot, és
közösen tudunk együtt dolgozni,
továbbvinni az édesapámtól
kapott örökséget, hogy majd
átadhassuk a gyermekeinknek.
Szeretném hangsúlyozni, hogy a
Hidrofiltnél az egyik legnagyobb
értékünk az a csapat, amelyet az
évek során sikerült felépítenünk.
Munkatársainkkal sokszor több
időt töltünk együtt, mint a családunkkal,
ezért különösen fontos,
hogy számíthatunk egymásra,
őszinte bizalommal dolgozhassunk
együtt, és közösen küzdjünk
meg a kihívásokkal. Ez egy olyan
kötelék, amely nap mint nap
energiát ad. Meggyőződésem,
hogy a jövő alapja nem csupán a
technológia vagy a tudás, hanem
az egymás iránti bizalom és az
összetartó csapat.
BAKONYI Erzsébet
MÉRLEG (09.24-10.23): A belső nyugtalanságát próbálja meg valamilyen tevékenységgel levezetni. Menjen úszni a strandra, és a nyári szabadsága után nyisson új
fejezetet az életében.
10 KANIZSA ÚJSÁG CIVILEK
ÖSSZETARTOZÁST ERŐSÍTŐ RENDEZVÉNYEK,
NEMZETKÖZI NYUGDÍJAS TALÁLKOZÓK
A szolgálat
teljesítés
közben hősi
halált halt
Győrfi Zoltán
és Berkó Péter
alhadnagyok
emlékművét 1972-ben emelte a
Határőrség a Kútfeji határőr őrsön,
mely 1978-ig működött – idézte fel
Bíró László ny.r. ezredes, az egyesület
elnöke. A két fiatal életét a tomboló
vihar ragadta el őrhelyükön.
A határőr őrs megszűnésével az
emlékművet Lovászi község központi
parkjában helyezték el, ahol
minden évben koszorút helyez el az
egyesület delegációja. Az idő vasfoga
azonban nem kímélte a műkövet,
szükségessé vált az emlékmű
felújítása az egyesületet támogató
lovászi önkormányzat és önzetlen
emberek segítségével. A felújítást
követően idén itt emlékeztek meg
ünnepélyes keretek között a Határőrség
Napjáról, a határőr hősökről
és Szent László védőszentjükről.
A Határőr Nyugdíjasok Nagykanizsai
Egyesülete 1992. október
29-én alakult meg az akkori
Nagykanizsai Határőr Igazgatóság
nyugállományú tagjai kezdeményezésére
42 fővel. Kezdettől fogva
tervszerűen, éves munkaterv
alapján folyt az egyesületi munka,
melyből minden tag kellően kivette
részét. Az alapszabályban szereplő
célokat figyelembe véve a mindenkori
vezetőség gondoskodott
a nyugdíjas határőrök szabadidős
elfoglaltságáról, valamint a határőr
hagyományok ápolásáról.
Alapító elnökünk volt Szendrei
Ferenc ny. hőr. alezredes, aki sajnos
nem tudta végigvinni ciklusát
1994-ben bekövetkezett halála miatt.
A ciklus utolsó évében helyettese
Pauló Mihály elnökölt. 1995-től
2007-ig Kovács József, 2007 és
2016 között Orosz László kapott bizalmat
a tagságtól, akik megteremtették
az egyesület működésének
stabilitását. 2016-tól pedig engem
hatalmazott fel a közgyűlés, hogy
legjobb tudásom szerint vezessem
az egyesületet.
2016-ban kötöttünk együttműködési
megállapodást a Zala
megyei Rendőr-főkapitánysággal,
melynek gondoskodási körébe
tartoznak egyesületünk tagjai.
Az együttműködésben foglaltak
alapján olyan pénzügyi, anyagi és
erkölcsi támogatásban részesülünk,
mely példaértékű országos
viszonylatban is.
Taglétszámunk általában 110
fő körül alakult, azonban a Határőrség
2008-as integrációjával az
azt követő években jelentősen
csökkent. Mivel a határőrségi utánpótlás
bázis megszűnt, ezért 2014-
ben megszólítottuk a térségben
élő nyugállományú rendőröket,
hogy csatlakozzanak hozzánk. A
jogszabályi változásokat követve
2016-ban módosítottuk alapszabályunkat,
melynek során nevet
változtattunk, megtisztelve ezzel
a belépő nyugállományú rendőröket.
Így ettől kezdve Határőr és
Rendőr Nyugdíjasok Nagykanizsai
Egyesülete lettünk. Jelenleg 114
fővel működünk.
Az egyesület tagjai aktív közösségi
életet élnek, havi rendszerességgel
tartanak elnökségi ülést és
klubfoglalkozást. Rendszeresen
részt vesznek Nagykanizsa Város
Idősügyi Tanácsa és a Klubvezetők
Tanácsa által szervezett rendezvényeken.
A határőrnapot Letenyén a volt
határőr objektumban, a hősi halált
halt határőrök emlékművénél tisztelegve
tartják meg minden évben.
A kirándulások, a sportrendezvények,
valamint a nemzetközi nyugdíjas
találkozók mind-mind erősítik
az összetartozást, az együttműködést.
A fegyveres erők és testületek
nyugdíjas egyesületeivel is kiemelkedő
a tevékenységük. Baráti kapcsolatot
ápolnak a Nagykanizsai
Honvéd Egyesülettel, és egy nem
mindennapi szövetséget kötöttek
1999-ben a Marcali Honvéd Nyugállományúak
Klubjával, a horvátországi
Muraköz megyei és Varasd
megyei Belügyi Nyugdíjasok Egyesületével.
A négy egyesület évente
egy alkalommal közös rendezvényt
tart, minden évben más-más helyszínen.
Május 29-én a kanizsaiak
voltak a Nemzetközi Nyugdíjas
találkozó házigazdái. Nagy szerencsénkre
az önkormányzat támogatja
az ilyen jelentős rendezvényeinket
– jegyezte meg Bíró László.
2017-ben is kötődtek új barátságok
nemzetközi viszonylatban –
egészítette ki az elnök: A szlovéniai
Muraszombati Belügyi Nyugdíjasok
Egyesületével és rajtuk keresztül
a Maribori Belügyi Nyugdíjasok
Egyesületével kerültünk kapcsolatba.
A közgyűlésünk 2021-ben két
fontos döntést hozott az egyesület
életében. Csatlakoztunk a Bajtársi
Egyesületek Országos Szövetségéhez
és a Veterán Rendőrök Országos
Szövetségéhez. A két szövetség
ernyő szervezetként óvja és
támogatja egyesületünket és rajtuk
keresztül befolytunk az országos
vérkeringésbe, tapasztalatokat
gyűjtve további működésünkhöz.
Egyesületünk gondoskodási
körébe tartozik a régióban lévő
három határőr hősi emlékmű. Letenyén
egy, ahol hosszú időn keresztül
tartottuk a rendezvényeinket,
aztán a volt tótszerdahelyi őrs objektumában
is volt egy emlékmű,
amit a határőrség megszűnte után
Molnári község önkormányzatának
a segítségével sikerült megmenteni,
és a település központjában elhelyezni.
Ott is többször tartottunk
határőrség-napi megemlékezést.
A harmadik emlékművünk mint
ahogy említettem, Lovásziban található.
BAKONYI Erzsébet
A Határőrség Napja alkalmából Lovásziban, a Határőrség hősi halottainak emlékművénél tartott megemlékezést a Honvéd
Kaszinóban működő Határőr és Rendőr Nyugdíjasok Nagykanizsai Egyesülete.
ÁSÓ, KAPA, GEREBLYE 164.
SKORPIÓ (10.24-11.22): Tombol a nyár, tartózkodjon minél többet a hűvös lakásban, mert az elmúlt napok fizikai fáradalmait úgysem tudja egykönnyen kipihenni. A
befejezetlen munkáit is halassza el egy időre.
2026.07.01. 11
VIRÁGOS NAGYKANIZSA!
A városnak a megszokott rend szerint kell felkészülnie és önmagát
adnia; külön elismerést jelent, ha emellett valamilyen
újdonsággal is elő tud állni. A zsűri július közepén érkezik.
MEZŐGAZDASÁG
A Virágos Magyarország verseny
33. alkalommal kerül megrendezésre.
Ez egy országos
mozgalom, amelyre Nagykanizsa
városa hosszú ideje rendszeresen
pályázik – mondta el Konrád-Német
Cecília városi főkertész. – Nagyon
sok szép eredményt értünk
el az elmúlt években, különösen
termékeny időszak volt a belváros
megújulása, amikor az újonnan
kialakított zöldfelületeinkkel is
kiemelkedő sikereket értünk el
– többek között országos első helyezést
is szereztünk – tette hozzá.
A felkészülés kapcsán a városi
főkertész kiemelte: Az a legjobb,
ha a dolgok a szokásos menetrend
szerint zajlanak, hiszen a szakmai
bíráló bizottság azonnal észreveszi,
ha valami csak az ő kedvükért
lett rendbe téve, ezt pedig nem
igazán kedvelik. A városnak önmagát
kell adnia, a megszokott
rend szerint kell felkészülnie, és
ha emellett valami újjal is elő tud
rukkolni, az külön érdem.
Mint ahogy arról már korábban
is szó esett, a zsűri több alkalommal
járt Nagykanizsán, így
előzetesen is érdekes lehet, mely
területeket tekintik meg a látogatás
során. – Egy általános sétával
indul minden évben a bejárás,
amely a belvárosi részeket érinti.
Általában az Erzsébet térről indulunk,
majd gyalogosan haladunk
az Eötvös térig. Ezt követően járműbe
ülünk, és megmutatjuk
mindazokat a helyszíneket, amelyekre
a zsűri kíváncsi: a parkokat,
a keleti városrészt, valamint a
Csónakázó-tó környékét is. Olyan
területeket mutatunk meg, amelyekre
mi is büszkék vagyunk, és
amelyek a zsűri érdeklődésére is
számot tartanak – tette hozzá a
főkertész.
Az elmondottakhoz kapcsolódva
a város az idei évben a
hagyományos városi séta mellett
egy tematikus pályázatot is
benyújtott. Ez a „Városi zöld túraútvonal”
címet viseli, amely egy
diplomamunka keretében kezdett
el kibontakozni. – Jelenleg 12 kiemelkedő
fát vontunk be a túraprogramba.
Ezek a fák QR-kódokkal
vannak ellátva, amelyek a Halis
István Városi Könyvtár nagykar.hu
oldalára vezetnek. Bárki – akár személyesen,
akár virtuálisan – bejárhatja
ezt az útvonalat, és megismerheti
ezeket a fákat – mondta el
a városi főkertész.
A pályázat beadásáért a nagykanizsai
Tourinform Iroda felel. –
Ez a pályázat egy kicsit összetett
dolog. Ha arra asszociálunk, hogy
milyen szép, virágos utcáink vannak,
ennél jóval többről van szó. A
virágosság és a zöldfelületek állapota
körülbelül 50 százalékot tesz
ki az értékelésben – fogalmazott
Bali Vera, a Tourinform Iroda vezetője.
Hozzátette: a bírálat során azt
is vizsgálják, mennyire „zöld” az
önkormányzat gondolkodása, illetve
milyen mértékben törekszik
a fenntarthatóságra. Szempont
továbbá, hogy működnek-e zöld
óvodák, ökoiskolák, valamint az is,
mennyire aktív a közösségi részvétel:
a lakóközösségek gondozzák-e
a környezetüket, illetve a civil szervezetek
milyen mértékben járulnak
hozzá a város életéhez. Fontos
elem a turisztikai vonzerő is: az
attrakciók környezete mennyire
ápolt, rendezett és megközelíthető,
van-e megfelelő tájékoztatás,
például kihelyezett szemetesek és
táblák, valamint általánosságban
mennyire rendezett a városi környezet.
– A szemlélet az évek során
folyamatosan változik. Például ma
már az olyan megoldásokat, mint
a villanyoszlopokra kihelyezett
muskátli, a legtöbb zsűritag nem
értékeli, mivel nem fenntartható.
Sokkal inkább az évelő növények
és a hosszú távon fenntartható
megoldások kerülnek előtérbe,
és idén különösen nagy hangsúlyt
kap a közösségi részvétel – zárta
gondolatait Bali Vera.
VINCZE Adél
Fotók: Szalai Szilveszter
NYILAS (11.23-12.21): Semmiképpen se gyötörje lelkiismeret-furdalás. Igaz, hogy az utóbbi időben nem tett meg mindent a családjáért, de ezt még jóvá teheti nekik
egy szép nyaralással.
12 KANIZSA ÚJSÁG SPORT
MÁR NEM LEHET PIHENNI Alig három héttel az FC Nagykanizsa
Cigánd elleni feljutását követően
már a 2026/27-es NB II-es
idényre készül a csapat. A pihenő
és a felkészülési időszak első napjaiban
több változás is történt a
klubnál, és a következő hetekben
további átalakulások várhatók.
Június 7-én 2–0-ra győzött
Cigándon az FC Nagykanizsa,
ezzel pedig eldőlt, hogy huszonnégy
év után ismét lesz NB II-es
labdarúgócsapata a városnak. A
játékosokat másnap több százan
ünnepelték a Kanizsa Arénaban,
majd ezt követően megkezdődött
a kéthetes pihenőidőszak. Az új
idényt már új vezetőedzővel kezdték
a labdarúgók: Gabala Krisztián
két idény, két bajnoki cím és egy
feljutás után elköszönt a csapattól.
A sikeredző búcsújában úgy
fogalmazott, hogy döntését felsőbb
okok miatt volt kénytelen
meghozni.
A szurkolók körében rajongva
tisztelt tréner helyét Jeney Gyula
veszi át a kispadon. A 48 éves szakember
komoly NB II-es tapasztalattal
rendelkezik, korábban az FC
Ajka csapatát is dobogóra vezette.
A legutóbbi idényben a Kaposvári
Rákóczi FC együttesét irányította,
amely az egyik komoly kihívója
volt a kanizsai bajnokcsapatnak.
Ahogyan az egy feljutás után
várható, a FC Nagykanizsa keretében
is megkezdődtek a változások.
Bár az internetes felületeken
több információ is kering lehetséges
érkezőkről, a klubvezetés
hivatalosan lapzártánkig nem jelentett
be új igazolást. Annyi azonban
már biztos, hogy két, az előző
idényben alapembernek számító
futballista távozott a piros-kékektől.
Vékony Viktor két szezon után
döntött a váltás mellett: a szurkolók
által is kedvelt, harcos stílusáról
ismert védő Szegedre igazolt,
ahol a Szeged-Csanád Grosics
Akadémia keretét erősíti tovább.
Hétfőn Nemes Milán távozása is
véglegessé vált: az NB I-es rutinnal
is rendelkező hátvéd a feljutási
célokat dédelgető Dorogi FC csapatában
folytatja pályafutását.
A következő idényben össze-
EURÓPA LEGJOBBJAI KÖZÖTT
Remekül szerepeltek a Balatonfüreden
rendezett Európa-bajnokságon
a Honvéd Kaszinó SZKES Tánc�-
csoport versenyzői. Szécsényiné
Kápolnás Edina tanítványai összesen
tizennégy koreográfiával állhattak
fel a dobogó valamelyik fokára
Az év eddigi legfontosabb versenye
volt a hazai rendezésű kontinensviadal
a Honvéd Kaszinó SZKES
Tánccsoport versenyzői számára. A
megmérettetést – amelyet a Magyar
Látványtáncsport Szövetség
bonyolított le – öt napon keresztül
rendezték meg, több száz versenyző
részvételével. A kanizsai egyesület
táncosai összesen öt koreográfiával
végeztek az élen: Fizl Amina
szólóban, valamint Navinszky Mira
Fotó: SZKES Dance
SIKERES FÉLÉVZÁRÁS ÉS VB-KVALIFIKÁCIÓ
Aranyérmet szerzett a kategóriájában
az ICO magyar bajnokságon
Molnár Csaba. Az Ippon Shotokan
Egyesület karatésa ezzel az
eredménnyel kivívta a jogot arra,
hogy szereplejen a szervezet
októberi, franciaországi világbajnokságán.
Az elmúlt hónapok folyamatosan
a versenyzéssel és a felkészüléssel
teltek Molnár Csaba számára.
A kanizsai karatés számos
megmérettetésen bizonyított, a
legnagyobb sikerének az áprilisi
SKDUN Shotokan Karate Európa-
bajnokság megnyerése számított.
A célja a zalai megyeszékhelyen
tartott megmérettetésen
is a győzelem volt. A sportoló
általában több versenyszámban
szerepel a különböző megmérettetéseken,
a mostani bajnokságot
rendező szervezetnél viszont
nincs küzdelemre lehetősége a
parakaratésoknak, így csak formagyarkorlatban
indult és lett
aranyérmes. Az ICO világbajnokságát
október közepén rendezik
a franciaországi Thonon-les-Bains-
ben. A 2027-es vb helyszíne
pedig Nagykanizsa lesz, Molnár
Csaba célja, hogy addig is folyamatosan
eredményes tudjon
maradni.
– Úgy néz ki, hogy el tudok indulni
Franciaországban, bár nem
olcsó oda eljutni. A kanizsai világbajnokságot
viszont már most
várom, hazai közönség előtt sokkal
nívósabb, sokkal jobb versenyezni.
Az ember mindig jobban
szeret szerepelni, amikor hazai
pályán van – mondta el Molnár
Csaba.
KÁLOVICS Tibor
és Szécsényi Szonja, illetve Simon
Luca Fanni és Varga Dorka duóban is
aranyérmet szereztek. Rajtuk kívül az
„Az éledő gombavilág” és az „Úszás
az olimpián” című koreográfiák is a
dobogó legfelső fokára állhattak.
Utóbbi produkció ráadásul különdíjat
és közönségdíjat is kiérdemelt. A
SZKES koreográfiái közül összesen
hét végzett a második helyen, egy
fiatal csapat bronzérmes és szintén
különdíjas lett, míg két produkció a
negyedik helyen zárt. Az egyesület
táncosai számára nem sok idő marad
a pihenésre, hiszen már a nyári
időszakban megkezdik a felkészülést
a következő versenyszezonra.
KÁLOVICS Tibor
Fotó: Molnár Csaba
sen tizenöt ellenféllel kell majd
oda-vissza megmérkőznie a FC
Nagykanizsa együttesének, köztük
a Videoton FC Fehérvár és
Szentlőrinc SE csapataival. Ezzel
a két riválissal a dél-zalaiak már a
bajnokság rajtja előtt összecsapnak:
a felkészülési mérkőzések
sorozata ellenük indul. A patinás
székesfehérvári klub elleni találkozó
lapzártánk idején délelőtt,
zárt kapuk mögött kerül megrendezésre,
míg a szentlőrinciek
szombaton 10 órától fogadják a
Kanizsát. Az NB II-es bajnokság
sorsolásával kapcsolatban több
dátum is napvilágot látott, ugyanakkor
az Magyar Labdarúgó Szövetség
lapzártánkig még nem készítette
el a hivatalos párosítást. A
bajnokság a tervek szerint július
utolsó hétvégéjén veszi kezdetét.
Szintén a klubhoz kapcsolódó
hír, hogy a 2026/27-es idényre
szóló együttműködési megállapodást
kötött egymással az FC
Nagykanizsa és a ZTE FC. A kontraktus
értelmében a megyeszékhelyiek
több U21-es korosztály
alatti játékost biztosítanak minden
mérkőzésre az NB II-ben a
kanizsaiaknak. A megállapodás
finoman szólva sem nyerte el a
kanizsai szurkolócsoportok, a
Fenegyerekek és a Kanizsa Company
tetszését, a drukkerek nyílt
levélben tiltakoztak az ellen, hogy
a kanizsaiak egy rivális csapattal
működjenek együtt.
KÁLOVICS Tibor
BAK (12.22-01.20): Ne gyötörje magát feleslegesen. Be kell látnia, hogy a nehéz anyagi helyzetéből csak segítséggel tud kilábalni. Osszon, szorozzon bátran, s
közben még eszébe juthat a legjobb megoldás.
SPORT 2026.07.01. 13
TÓTH LÁSZLÓ
Több mint egy évtizede él városunkban, és dolgozik a kanizsai ökölvívás sikereiért Tóth László. A Kanizsa Boksz Klub vezetőedzőjével
sportolói pályafutásáról, az egyesület kiemelkedő eredményeiről, valamint az idei év céljairól és kilátásairól beszélgettünk.
Mennyire volt egyértelmű, hogy
az ökölvívást választja?
A szüleim mindig fontosnak tartották,
hogy sportoljak. Kézilabdáztam,
kosárlabdáztam, úsztam, több
sportágat is kipróbáltam, aztán
jött az ökölvívás. Oda is a szüleim
vittek el, végül ennél a sportágnál
maradtam. 2005-től 2013-ig versenyeztem
amatőrként, ezt követően
fejeztem be a pályafutásomat.
Melyik eredményeire volt a legbüszkébb?
Többször voltam válogatott, korosztályos
magyar bajnok és a 2013-
as Universiadén képviselhettem a
magyar csapatot Kazanyban.
Fiatalon visszavonult, egyértelmű
volt, hogy edzőként folytatja?
Miután befejeztem a főiskolát,
munkába kellett állnom, ezért
felhagytam a versenyzéssel, mert
már nem tudtam volna megfelelően
felkészülni a versenyekre.
Az ökölvívástól azonban nem
akartam elszakadni, ezért egy barátommal
megalapítottunk egy
egyesületet.
Volt valaki, aki inspirálta az edzői
pályán?
Több klubban is bokszoltam.
Nyíregyházán kezdtem, majd
a főiskolai éveim alatt Egerben
folytattam, végül Miskolcon versenyeztem.
Pályafutásom során
számos kiváló edzővel dolgozhattam
együtt, akiktől rengeteget
tanultam, és ezekből a tapasztalatokból
sokat be tudtam építeni
a saját edzésmódszereimbe. A környék
edzőivel ma is jó kapcsolatot
ápolok, és tőlük is sokat tanulok.
Például egy balatonlellei kollégától
is számos hasznos szakmai ismeretet
sajátítottam el.
Hogyan került Nagykanizsára?
2013-ban az országban négy
ökölvívó-akadémiát hoztak létre,
ezek közül az egyik Nagykanizsán
működött. A 2014-es diákolimpiára
hoztam el a versenyzőimet,
ahol Draskovics Szilárd felajánlotta
a lehetőséget, hogy az akadémia
keretein belül folytathassam
velük a munkát, és engem is alkalmaznának
edzőként. Akkor még
nem éltem a lehetőséggel, végül
2015 őszén költöztem Nagykanizsára,
és azóta is itt dolgozom.
2018-ban megszűntek az akadémiák,
ekkor lettem vezetőedző.
Számomra egyértelmű volt, hogy
Nagykanizsán maradok, Szilárd
pedig felajánlotta, hogy vegyem
át a vezetőedzői feladatokat.
A kanizsai kezdet óta eltelt egy
évtized. Milyenek voltak az itteni
viszonyok?
Az akadémiai rendszer más
feladatot látott el: az volt a célja,
hogy az ország minden részéről
összegyűjtse a tehetséges versenyzőket,
segítse a fejlődésüket,
és bentlakásos rendszerben képezze
őket. Akkoriban még kevés
kanizsai versenyzőnk volt. Klubszinten
az első egy-két év nem volt
könnyű, gyakorlatilag a nulláról
kellett felépítenünk az egyesületet.
2020-ra azonban egyre népszerűbbé
váltunk, és azóta folyamatosan
növekszik a versenyzőink
létszáma. A koronavírus-járvány
ugyan megtörte ezt a fejlődést,
akkor átmenetileg visszaesett a
létszám, de viszonylag gyorsan sikerült
újra talpra állnunk, és ismét
teljes létszámmal dolgozhatunk.
A COVID-időszak után évről-évre
sikeresebb a klub. Milyen ezt
megélni fiatal edzőként?
A versenyzőink teljesítménye
szenzációs, ugyanakkor ez számunkra
egy fontos visszajelzés is
arról, hogy jó munkát végzünk.
Természetesen mindig van hová
fejlődni, és szeretnénk is tovább
előrelépni. Az eddigi eredmények
azt mutatják, hogy jó úton járunk,
ezért nem szeretnénk itt megállni.
A 2024-es év is sikeres volt, de a
tavalyi szezon még ezt is felülmúlta
Szira Zsófia Európa-bajnoki címével
és Pápai László Európa-bajnoki
szereplésével. Bízunk benne,
hogy idén sikerül megismételni,
vagy akár túl is szárnyalni ezeket
az eredményeket. Jelenleg négyöt
válogatott versenyzőnk van
különböző korosztályokban. Szira
Zsófia még az U23-as korosztályba
is tartozik, emellett felnőtt magyar
bajnok is, így akár két Európa-
bajnokságon is ringbe léphet.
Gyóni András és
Pápai László szintén
a válogatott keret
tagjai, míg Tejfel
Fruzsina az U15-ös
válogatottban szerepelt
eredményesen.
A tavalyi évben
az országos klubrangsor
13. helyén
végeztünk több
mint 120 egyesület
közül. Egy kisvárosban
dolgozunk, ahol kisebb a merítési
lehetőség, ezért különösen
értékes ez az eredmény. Ha az idei
Európa-bajnokságokon is sikeresen
szerepelnek a versenyzőink,
reális esélyünk lehet arra, hogy
bekerüljünk az ország legjobb tíz
klubja közé.
Ezek a sikerek mennyire tehetik
vonzóvá az ökölvívást a kanizsai
gyerekeknek?
Ők kiváló példaképek a fiatalok
számára, és az eredményeikkel sok
gyereket vonzanak a klubba. Sokan
azért kezdenek el bokszolni, mert
ők is szeretnének hasonló sikereket
elérni, másokat pedig a jó közösség
motivál. Úgy gondolom, hogy mindenki
számára pozitív példát mutatnak.
Emellett a közösségi médiában
is aktívan jelen vagyunk, és igyekszünk
elérni, hogy a Kanizsa Boksz
Klubhoz tartozni a fiatalok számára
egyfajta trenddé váljon.
Mennyire nehéz rávenni a mai,
pályájukat kezdő fiatalokat a
munkára, kemény edzésekre?
Szerintem ez nagyon változó, és
sok múlik a szülőkön, illetve azon,
milyen példát látnak a gyerekek
otthon. Természetesen ma már őket
is vonzzák a telefonok, a számítógépek
és a digitális világ, de úgy látom,
hogy a legtöbb szülő igyekszik arra
ösztönözni a gyermekét, hogy valamilyen
sportot űzzön.
Nálunk a legtöbb edzésen telt ház
van, és Nagykanizsán több olyan
egyesület is működik, ahol szintén
magas a létszám. Ez is azt mutatja,
hogy a sport iránt továbbra is nagy
az érdeklődés. Úgy gondolom, a
sportolás soha nem fog kimenni a
divatból.
A legutóbbi kanizsai sportdíjátadón
két díjat kaptak a klub
versenyzői. Mennyire fontos ez
az elismerés?
Mindig jó érzés számunkra,
hogy a város elismeri a munkánkat
és a versenyzőink eredményeit. Az
idei elismerés is sokat jelentett a
gyerekeknek, és úgy gondolom,
teljes mértékben megérdemelték.
Egy olimpiai sportágban értek el
kiemelkedő sikereket, ami különösen
nagy érték. Mi pedig azon
dolgozunk, hogy ezt a színvonalat
hosszú távon is megőrizzük, és a
jövőben még több szép eredményt
érjünk el.
KÁLOVICS Tibor
– Jó úton járunk, de itt nem szabad megállni!
Tóth László tanítványai a hétvégén ismét nemzetközi szinten bizonyítottak. A KBK
ökölvívói közül Tejfel Fruzsina az U15-ös válogatottban szerepelt egy Olaszország
elleni mérkőzéssorozaton, ahol mindkét összecsapását megnyerve segítette a magyar
csapatot. Gyóni András a szerbiai Golden Gloves-tornán húzott kesztyűt, ahol
a döntőben első menetes döntő fölénnyel verte szerb ellenfelét.
Fotók: Kanizsa Boksz Klub Facebook-oldala
VÍZÖNTŐ (01.21-02.19): Ne mellékutakon keresse a boldogságot, mert előbb-utóbb vakvágányra jut. Amíg megérkezik a boldogság édes madara, addig nyugodtan
építgesse akár a karrierjét is.
14 KANIZSA ÚJSÁG
Magával vinné telefonján a
Kanizsa Újságot?
Telefonjával beolvasva, ezzel a
kóddal is elérheti az oldalt.
A Kanizsa Újság korábbi számait elolvashatja
a Halis-könyvtár weboldalán is.
Keresse fel a kanizsaujsag.nagykar.hu oldalt.
HIRDETÉS
A 2026. június 17-i
számunkban megjelent
rejtvény megfejtése:
A TÜRELEM PONT
AKKOR A
LEGFONTOSABB,
AMIKOR A
LEGNEHEZEBB
MEGTARTANI.
További híreinket
megtalálják a
www.kanizsamediahaz.hu
oldalon.
KÖVETKEZŐ
VÉRADÁSOK
2026.07.07. kedd
13:30 - 17:00
Vöröskereszt Nagykanizsa
(8800 Nagykanizsa Sugár út 28.)
Véradásaink időpontját megtalálják a
Kanizsa TV Lapozójában is!
A véradás mindenki
számára nyitott.
KAZANLAK KRT 1.
SZÁM ALATTI GARÁZS
FELHÍVÁS
VERSENYTÁRGYALÁSI
nkvg.hu (Versenytárgyalási felhívások)
Megtekintés időpontja: 2026.07.13. 10:00-11:00
Versenytárgyalás időpontja: 2026.07.15. 9:00
ELÉRHETŐSÉGÜNK: 30/153-7607
A Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. a 3/2003.
(I.29.) számú önkormányzati rendelet előírásai szerint nyílt
versenytárgyalást hirdet az alábbi nem lakás céljára szolgáló garázs
helyiség, gépjárműtárolás vagy gépjármű tárolásával együttesen
háztartási ingóságok tárolása céljára 5 év határozott idő
vonatkozásában.
14 m2
V
O
S
1
2
Z M
v
>
>
>
>
>
>
>
>
>
>
>
>
>
>
>
>
>
>
> >
>
>
>
>
>
>
>
>
>
>
> >
> >
>
>
>
>
>
>
> >
>
v
v
v v
v v
v v v v v v
v
v v v
v
v
v
v
v
v
v
v v
v
v
v
v v
v v
v
v
v
v
v
v
v
v v
v
v
v
v v
v
v
v
v
>
ABBY FABIASCHI
MEGÁLLAPÍTÁSA
KISUGÁRZÁS
GORAZDE
FOLYÓJA
VESZPRÉM
VM. VÁROS
A MÁSODIK HOLDRA
LÉPŐ ŰRHAJÓS
BANDATAG!
OXIGÉN
RÖVID ANG.
KÖSZÖNÉS
EURÓPAI
ŰRRAKÉTA
64 NÉGYZETGYÖKE
NITROGÉN,
KÁLIUM,
KÉN
KUTATVA
KERESGÉL DIÓBÉL!
HOLLAND
AUTÓJEL
FORGAT
SZEMÜVEGTARTÓ
NÉPI ÉTEL
FORDÍTOTT
KETTŐS
BETŰ
MERRE?
FÉLÚT!
LITER
EXVILÁGB.
SZNÚKERES
(GRAEME)
CSOKISZÍN
SPORTELEMZŐ
CÉG
>
ÉLES
ESZŰ
LAKOMA
NÉMA
ADÁS!
NŐI NÉV
PÁL
UTCAI
FIÚ
NOMEN
NESCIO
SPANYOL
AUTÓJEL
SERTÉSFAJTA
A NAGYTAVAK
EGYIKE
PAAVO ...
(LEGENDÁS
FINN
FUTÓ) ÁBRÁND
RADAR
NŐI NÉV
GRYLLUS ...
(SZÍNÉSZNŐ)
BOLTI
JEGYZÉK
KÁVÉ-
FAJTA
VAGONBAN
ÜL
ÁBRÁZAT
SZÁMÍTÓ-
GÉP
RÉSZE
MÁZOL
SPORTEGYÜTTES
HAMAROSAN
NÉVELŐ
RONALD
BEZÉZVE
DECEMBERI
JANICS ...
(KAJAKOS)
DÍSZHAL
ELKEZDI
A NAPOT
TÖBBES
SZÁM JELE
KNOCK
OUT
VACAK
DARAB!
SZÍRIAI
VÁROS
ÍRÓ
(SÁNDOR)
FAVÁGÓ
SZERSZÁM
LANTÁN INDIÁN
TÖRZS
... FAIR
LADY
OZMIUM
KOREAI
ELEKTRONIKAI
CÉG
SAJTFAJTA
KÖZÉPKOR!
ALUMÍN.,
FOSZFOR
... DE
JANEIRO
SZÜRKÉSZÖLD
LOP
SLÁGERE:
HULL A HÓ
KIES
RÉSZLET!
TÁMADÁS
KÖZÉPFOK!
FÉL TÍZ!
MEGSZÓLÍTÁS
UTCAI
HIRDETÉS
...NAP,
UTÓ...
KÖZÉPEN
ELTOL!
SZAKASZ
ANTILOPFAJ
KUFSTEIN
FOLYÓJA
NEM IGAZI
ERKÉLY
RÉSZE!
EURÓPAI
FŐVÁROS
PAMLAG
RÓMAI 50
RÉVETEG
AUSZTRIA
AUTÓJELE
SZOB
HATÁRAI!
... ROY
(SKÓT HŐS)
RÉGI
ŰRMÉRTÉK
ZOKOG
DOBSZETT
RÉSZE
HALAK (02.20-03.20): Ha valaki azt tanácsolná önnek, hogy több időt szánjon az egyedüllétre, a meditálásra, vajon elfogadná a javaslatát? Mielőtt döntene,
figyeljen az intuícióira, és akkor rátalálhat a legjobb válaszra.
REJTVÉNY 2026.07.01. 15
NAPSÜTÉS • UV VÉDELEM
UV-SZŰRŐS
SZEMÜVEGLENCSÉK
Egyfókuszú • Progresszív -40% akár
MÁRKÁS
SZEMÜVEGKERETEK
-70% akár
Több mint 30 világmárka
Az ajánlat 2026 június 1. és augusztus 31. között érvényes. Az akció más kedvezménnyel nem összevonható, készpénzre nem váltható. További részletekről érdeklődjön az üzleteinkben.
www.opticworld.hu
OPTIC WORLD NAGYKANIZSA EÖTVÖS TÉR 5. • +36 30 085 0505 • nagykanizsa@opticworld.hu
16 KANIZSA ÚJSÁG GASZTRO
LECSÓS SZELET ÉS ZALAI ALUDTTEJES PRÓSZA
Ritecz Rita népes családja kéthetente
az édesanyjánál gyűlik
össze Zalakomárban, ebédre.
Ilyenkor közösen készítik el a vasárnapi
menüt. A hétvégén natúr
csirkemell szelet lecsós, füstölt
kolbászos raguval és zalai aludttejes
prósza került az asztalra.
szíthetünk hozzá tarhonyát, apróra
vágott petrezselyemzöldjével
meghintett rizst, vagy krumplipürét.
A tepsis kefires prósza
hozzávalói:
4 db tojás, só, 1 teáskanál cukor,
1 liter kefir, liszt
Elkészítése:
A tojásokat a sóval, a cukorral, a
kefir ¾ részével simára keverjük.
0,5 dl száraz fehérbor,
1 csokor
petrezselyemzöld,
őrölt bors,
só, kevés olaj.
Elkészítése:
A csirkemelleket
kettévágjuk,
kissé kiklopfoljuk,
sózzuk,
borsozzuk, és
egy keveset pihentetjük,
hogy
a só beszívódjon
a húsba, majd
kevés zsiradékon
mindkét oldalát
aranybarnára sütjük. A karikára
szeletelt hagymát ugyanabban
az edényben megdinszteljük,
hozzáadjuk a hámozott paradicsomokat,
a felkarikázott
füstölt kolbászt, töltünk hozzá
kevés bort, és amikor a hagyma
is megpuhult, a paprikakarikákkal
is átforgatjuk. A szétfőtt
paradicsom adja meg az étel
szaftját. Közben figyeljünk arra
is, hogy a paprika megőrizze
a ropogósságát. Köretként ké-
A csirkemell szelet hozzávalói:
4 db csirkemell, 1 db házi kolbász,
1 fej vöröshagyma, 2 db
paprika, 2 hámozott paradicsom,
8800 Nagykanizsa
Erzsébet tér 21.
A Tourinform Iroda nyáron is várja Önt ha,
• e-rollert bérelne a környezettudatos
közlekedésért
• barátait, vendégeit "Nagykanizsás"
ajándéktárggyal lepné meg
• kedvence megszomjazik útközben és nincs
Önnél víz
• szeretné jobban megismerni vagy
megismertetni Nagykanizsát, a minden
hónap utolsó csütörtökén tartott
városnéző sétákon
Szívvel és tudással segítünk!
NYITVATARTÁSUNK:
Hétfőtől péntekig: 8:00-18:00
szombaton: 8:30-13:30
vasárnap: 8:30-11:30
Ezután annyi lisztet adunk hozzá,
hogy sűrű palacsintatésztát kapjunk.
Ehhez lazán hozzákeverjük
a maradék kefirt, és a tésztát kizsírozott
gáztepsibe öntjük, majd
a tetejére sűrűn lekvárpöttyöket
rakunk. Ezután a lekvárpöttyök
közé ugyanilyen sűrűn tejfölpöttyöket teszünk. Végül 170 fokra
előmelegített sütőben 30-35
percig, tűpróbáig szép aranybarnára
sütjük.
BAKONYI Erzsébet